2014. augusztus 24., vasárnap

Kanadába utaztak a Manóságok

Megrendelésre készítettem néhány szívecskés ajtódíszt, levendulával töltött szíveket, gyöngyhímzéssel díszített apróságokat és egy csodás tűgobelin képet.
Az ajtódíszek a szokásos módon készültek, kézzel varrva, keresztszemes táblácskával ellátva.
Az apró, gyöngyökkel kivarrt szívekről azt kell tudni, hogy igazi százéves lenvászonra hímeztem fel őket és levendulával vannak töltve.
A "nyarat" ábrázoló tűgobelin kép hamar belopta magát a szívembe, igazán öröm volt kivarrni, olyan finom és kecses kis darab lett. Szívesen kihímezném a többi évszakot ábrázoló "testvérét" is.
Mivel tudom, hogy Keriék már hazaértek kanadai útjukról, ahova is ajándékba vitték ezeket a Manóságokat, bátran megmutatom őket! 
Azt azért hadd mondjam el, hogy számomra nagy öröm volt ez az egész. Azért valljuk be, nem semmi, hogy egy távoli földrészre kerültek az általam készített kézműves ajándékok. Már csak azért is, mert tudom a világnak abból a feléből is érkeznek szép számmal látogatóim a blogomra!  :)   Köszönöm!
Remélem örömet okoztam, hiszen szeretettel és örömmel készítettem, mint mindent ami kikerül a kezem alól!   :)


                 "CSOPORTKÉP"





                  GYÖNYÖRŰ SZÍVEIM.....     :)   :)














             KERETEZVE A KÉPECSKE





                       ITT MÁR ÚTRA KÉSZEN



2 megjegyzés:

  1. Megtaláltam a pecsétes készítőt ,itt van : http://paginagaleria.hu/stemplishop

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te milyen kedves vagy! Köszönöm! Meg azt is köszönöm, hogy benézel ide hozzám!! Annyira klassz az a pecsét! Ki kell találjak valami grafikát rá, a szöveg mellé, mert az tetszik, hogy "köszönöm a vásárlást".

      Törlés